Külföldi cosplayes sztárvendégek: Mogu és Nikita

mikrofon

Vendégeink között köszönthettük az olasz származású Mogu-t, akivel szintén találkozhattatok a HoldfényCon-on! Mogu, azaz valódi nevén Gabriella. A beceneve az első cosplaye után jött, amelyet a Napoli ComiCon-on (azaz a nápolyi rendezvényen) vett fel, mint Moogle a Final Fantasy című játékból (olasz verzióban a karaktert Moguri-nak hívják). Ez a játék volt az, amely már gyerekkora óta „kockává” tette őt.

2006 óta cosplayezik, amióta építészként végzett, és jelenleg belsőépítészeten szakosodik Milánóban.

A varrást és a kiegészítők készítését, építését magától tanulta meg, és akkoriban csak szenvedélyből csinálta ezeket a legegyszerűbbtől a legkülönbözőbb és nehezebb anyagokból. Számos olasz díjat elnyert már (Legjobb női jelmez, legjobb színésznő, legjobb csoport, legjobb játékból készült jelmez, legjobb páros díj…) és emellett sok rendezvényre is meghívták már Olaszországon belül, illetve azon kívül, Lisszabonba az Iberanime LX rendezvényre 2011-ben, és Mexikóba a TNT rendezvényre 2012-ben. Ő volt az European Cosplay Gathering (ECG) olasz képviselője Párizsban, 2012-ben a Japan Expo-n, ahol harmadik helyezést ért el, míg 2011-ben első helyezést ért el a világversenyen, amelyet a japán szervezésű Otaku Cosplay House rendezett meg. Számos olasz és külföldi magazinban is megjelentek már fényképei, és a vele készült interjúk, mint a Cosmode, Cosplay Gen, Cosplay Magazine és a Game Republic.

A vendégeink között köszönthettük a méltán híres francia származású Nikita-t is, akit már ismerhettek rengeteg Disney cosplayeiről, amelyek már az egész világot bejárták.

„Mindig is szenvedélyesen szerettem az animéket, a fantasy filmeket, a képregényeket és a mangákat. A cosplay-yel középiskolás koromban ismerkedtem meg. Már akkoriban is a művészeti irányzatok érdekeltek, és egy kreatív szakmára vágytam.
A cosplay volt az ideális kiegyenlítő azok között a dolgok között amiket szerettem: jelmezek tervezése és színpadi fellépések.

2006-ban debütáltam ezzel a különleges hobbival. A hobbim fejlődésének köszönhetően 2008-ban és 2010-ben is kiválasztottak Franciaország képviselőjének a Word Cosplay Summit elnevezésű versenyen, amely Japánban kerül megrendezésre.
Utaztam már Európába, Ázsiába, és Mexikóba, ahol felkértek vendégnek, hogy részt vegyek rendezvényeken és cosplay verseny zsűri is legyek egyaránt.

Manapság folytatom a kis boldog utamat ebben a hobbiban; cosplayelek mangából, filmből, videó játékokból és sok már különböző univerzumokból. Remélem tetszeni fog nektek az én kis világom, amit itt találhattok meg:”

Related Post

egyensúlyfejlesztő eszközök, kisfiú

Az egyensúlyfejlesztő eszközök segítik a gyermekek mozgásfejlődését

A játszótereken nem csak a szórakoztatás és a kikapcsolódás a cél. Persze, elsődlegesen ez a cél a kisebb korosztály számára, hiszen nagyon fontos a napi mozgás biztosítása számukra, játékos keretek

lovak Bécsben

“Vienna Comix” Comic börze

Bécsben került megrendezésre egy rendhagyó Comic börze a “Vienna Comix”. Miért volt rendhagyó? Abban az évben fő témakörnek a szervezők a Star Wars univerzumát választották. És extra csalogatóként, azzal lepték