A ritmikus előre-hátra gyerekkorunk kedves emlékeit idézi meg szemeink előtt. A hinta szinte minden játszótér kihagyhatatlan eleme, nem csak azért, mert ‘ezt szoktuk meg’, hanem inkább abból az okból kifolyólag, hogy milyen jó hatással van a gyerekek (és felnőttek) fejlődésére.
A hintázás során komplex fejlődés zajlik a szervezetben, éppen ezért használják terápiás célokra is.
A terápiás függőhinta nem teljesen úgy néz ki, mint amit megszoktunk. A rugalmas anyagból készült játékeszköz úgy lett kialakítva, hogy a hintázás adta fejlesztési előnyöket a használó minél könnyebben át tudja venni egy felszabadult, játékos közegben. A hinta fejleszti a kognitív és szociális készségeket, az egyensúlyérzéket, a koordinációt és a figyelmet is. A ritmikus ringatás az elsődleges módja az idegrendszer megnyugvásának is.
Az Ayres-terápián más eszközöket is használnak, aminek egyik eleme a rugalmas függőhinta. A gyerek bekuckózik a hinta anyagába és észrevétlenül megnyugtatja. Előszeretettel javasolják, ADHD, hiperaktivitás, autizmus kezelésére, segítésére. A szakemberek azt javasolják, hogy az ilyen fejlesztési terápiát érdemes minél hamarabb elkezdeni és legkésőbb 12 éves korra befejezni. Természetesen, a hintázás minden gyermek fejlesztésére alkalmas és javasolt: hisz melyik gyerek ne szeretne hintázni? A legjobb a hintában, hogy otthonunkba is könnyen beszerezhetők, nem kell vagyonokat költeni arra, hogy gyermekünk készségei fejlődjenek.